Kapcsolatfelvétel a halottvilággal

Ami azt illeti, nem igazán szeretem azt a szót használni, hogy halottak vagy holtak, hiszen igazság szerint lehet, hogy fizikálisan úgy emlegetjük őket ámbáron, ami az igazat megvallja, nem feltétlenül ez az elsődleges, ugyanis tudni illik, hogy ezeket a lelkeket én inkább lelkeknek nevezném. Hiszen nem csak ők, hanem mi is lelkek vagyunk annyi különbséggel, hogy mi jelenleg öltünk egy fizikális úgymond porhüvely, míg ők már levetették ezt a porhüvelyt. Kapcsolatfelvétel a lelkekkel működőképes lehet, és rengetegféleképpen lehet felvenni velük a kapcsolatot az 1. és a legegyszerűbb kapcsolatfelvételi lehetőség olyan személyeknek, akiknek van hozzá energiájuk és képességük, az nem más, mint amikor a test szellem és a lélek balanszponton van akkor abban az esetben a 3. Szemünk segítségével képesek vagyunk nyitni a más dimenziók felé, így könnyen tudunk kapcsolatot felvenni lelkekkel.

Kapcsolatfelvétel a halottakkal

Nagyon sokan gondolkoznak azon és teszik fel magukban a kérdést, hogy vajon a halottakkal van e lehetőség kapcsolatot felvenni? Alapjáraton, aki felteszi magának ezt a kérdést, már egy spirituális úton haladó személy, mivel szemben, hogy tudja azt, hogy a fizikális teste már nem létezik a személynek viszont a lelke maga ami kapcsolatfelvételi forrás és az energia teste tulajdonképpen legfőképpen. Ezek azok, amik segítségével kapcsolatot tudunk teremteni. És hát igen a válasz a kérdésre az az lenne, hogy mindenféleképpen lehet kapcsolatot teremteni egy olyan lénnyel, aki már elhunyt vagy elhalálozott, viszont azt nagyon fontos tudni, hogy ezek a kapcsolatfelvételek nem egyszerűek, nagyon sok energiát vesznek igénybe. És alapjáraton nem is minden esetben szabad kapcsolatot felvenni a személlyel.

Wiccáról még néhány szösszenet

Nos alapvetően még szeretnék néhány szösszenetet elmondani nektek a wiccáról. Alapvetően egy olyan neo pogány vallás, amely kifejezetten. Nagyon erős erkölcsű ön alapul, tehát abban az esetben, hogyha valaki nem árt a másiknak, abban az esetben azt a dolgot spirituális dolgot megteheti, kifejezetten tanít oktat és indítványoz a spirituális út megismerésére, viszont azt nagyon fontos tudni, hogy. Több isten hittel rendelkező vallás, de egyáltalán nem fogadja el azt a vallást, hogy az ő istenei közé, vagy bármilyen színfolt útjába a sátán, vagy maga nevezzük nevén, ugye Lucifer helyet kaphasson. Éppen ezért teljesen megtagadnak minden olyan negatív energiát, vagy minden olyan negatív tényezőt. Mi a sátánhoz vezethető vissza pontosan emiatt is olyan energiákat képviselnek, ami csak és kizárólag pozitív energia. Ennek tekintetében semmilyen negatív cselekedetet nem tesznek.

Wiccaról röviden

Nos azt gondolom, hogy néhány bejegyzésem után ideje újra tisztába tenni magát a vicc, a szó jelentését, de nagyon sokan ismerjük, tudjuk és használjuk is. Viszont nagyon sokan nem tudjuk ezt, ezért is bátorkodtam megírni. Ezt a bejegyzést most nektek. Nagyon sok minden lesz amit nem fogok beletenni, mert részletesebben szeretném a későbbiekben elmagyarázni, de alapjáraton azt tudni kell a vitáról, hogy egy vallás. Ugyanolyan vallásnak számít, mint egy katolikus, egy buddha vagy hasonló vallás. Csak annyi a különbség a 2. Között, hogy aki bikának vallja magát, az tulajdonképpen egy olyan pogány vagy eretnek személy. És itt azért azt hozzátenném, hogy nem feltétlenül kell, hogy pogány legyen, de alapvetően maga a vallás azt követeli, aki foglalkozik spiritualitással, energiák irányításával. Aki azt mondja magáról, hogy wicca, elmondja, hogy mivel foglalkozik.