Folytatva a korábbi blogcikket, melyben a mágiában használatos színekről. Mivel minden színhez sajátos energia társul, így megfeleltethető a hét egy adott napjának is, illetve egy bolygónak is. Erről egy későbbi blogposztban ejtünk szót.
Ha a legmegfelelőbb színt akarjuk kiválasztani egy egy szertartáshoz, egy egy célhoz, először érdemes tanulmányozni az összes célnak megfelelő analógiát, szem előtt tartva a szertartás célját.
A színek használata: Viselhetjük elsősorban szertartási öltözékként, vagy akár utána is erősítve a kívánt hatást. Eszközöket is használhatunk a varázslat során: Oltárterítők, Tinták, Ceruzák, Viaszok, kövek, kristályok, gyertyák, szalagok és zsinórok, illetve az adott színnel befestett tárgyak.
Mivel a színek az egész világunkat áthatják, mindenképp javasolt használni őket.