A csakrák színei

Miután néhány szóban említést tettünk a csakrákról, így már sejtheted, hogy visszakanyarodva a színekhez, a csakrák színeiről olvashatsz majd ebben a bejegyzésben. Egyúttal egy kicsit mélyítve is a tudásod, azt is megtudhatod, mely testrészre van jótékony hatással egy egy csakra.

Korona csakra: Színe a lila, a harmadik szemhez, illetve az agyhoz köthető a testünkben. Alapvetően az intuíció tartozik hozzá.
Torok csakra: Színe a kék és ennek minden árnyalata. Nevében szerepel, a torok, illetve a nyaki területekért felelős. A kommunikáció elakadásában játszik szerepet.
Szív csakra: Színe a zöld. A szívhez kötődik, de a gyógyulás, növekedés elmaradása, lassulása is a szív csakra oldásával gyógyítható.
Napfonat csakra, vagy más néven köldökcsakra: Színe a sárga. Az emésztőrendszerrel áll kapcsolatban. Az intellektus, az egó köthető hozzá.
Szex csakra: Színe a narancs: Az ivarszerveink csakrája, a szexualitás problémái általában ennek a csakrának az elakadása miatt jelentkeznek.
Gyökércsakra: Legalsó csakránk, színe a vörös. Az alsó végtagok illetve a kiválasztószervek csakrája. A biztonság és az életerő erősíthető vele.

A csakrákról

A keleti orvoslás filozófiája szerint, a testben lévő spirituális energia hét fő központba tömörül a testben, vertikálisan haladva a fejtetőtől a talpig. Ezeket az energiaközpontokat nevezzük csakráknak. Részletesen most nem megyek bele abba, hogy mely csakra pontosan mire való, hiszen erre komplett tananyagok vannak az interneten, ezek egy része ingyenesen is elérhető, ebben a blog posztban csak magára az elvre térek ki, hiszen a színekkel kapcsolatosan a mágiában muszály szót ejteni a csakrákról, így jó, ha van valami féle fogalmunk ezzel kapcsolatosan.

Ezek: Gyökér-, Keresztcsonti-, Köldök-, Szív-, Torok-, Homlok-, koronacsakra.

Gyógytó varázslatnál, gyakorta valamely csakrát meg kell nyitnunk, vagy a varázslat az adott csakra által uralt testrészt érinti.

A színek analógiája és használata

Folytatva a korábbi blogcikket, melyben a mágiában használatos színekről. Mivel minden színhez sajátos energia társul, így megfeleltethető a hét egy adott napjának is, illetve egy bolygónak is. Erről egy későbbi blogposztban ejtünk szót.
Ha a legmegfelelőbb színt akarjuk kiválasztani egy egy szertartáshoz, egy egy célhoz, először érdemes tanulmányozni az összes célnak megfelelő analógiát, szem előtt tartva a szertartás célját.

A színek használata: Viselhetjük elsősorban szertartási öltözékként, vagy akár utána is erősítve a kívánt hatást. Eszközöket is használhatunk a varázslat során: Oltárterítők, Tinták, Ceruzák, Viaszok, kövek, kristályok, gyertyák, szalagok és zsinórok, illetve az adott színnel befestett tárgyak.

Mivel a színek az egész világunkat áthatják, mindenképp javasolt használni őket.

Színek a mágiában

A színek a mágiában nagy varázserővel rendelkeznek. A különböző színek, a különböző életterületekhez és ezáltal különböző fogalmakhoz kapcsolódnak kozekvensen. A vörös példának okáért a szenvedély eredeti színe, a zöld a növekedésé, a kék pedig a kommunikációért felel. A mágia alapvetően az alap színekkel foglalkozik, nem figyel a különböző árnyalatokra, mint a bézs, vagy a pink. Ha alapszínt jelöl meg egy egy szertartás, de neked árnyalatot sikerül beszerezned, az tökéletesen alkalmas lesz, hiszen minden eszköz a saját erőd felerősítésére, kiegészítésére szolgál.
Alapvetően úgy kell a színekre gondolni, mint egy teljesen alap ceruzakészletre: van benne piros, rózsaszín, narancs, sárga, zöld, kék, lila, arany (jó, ez nem feltétlenül alap szín, de mi ebben az esetben ennek tekintjük), ezüst (ez szintúgy), barna, fekete és fehér.

Topáz, Lazúrkő és Borostyán

Az Achát és az Ónix után folytassuk a kvarcokról szerezhető ismereteket, a lazúrkővel, a topázzal és a kicsit kirívó borostyánnal.

A Lazúrkő kék színekben pompázik, gyógyuláshoz és a szellemi-pszihikai tudásoz kapcsolódik. Már az ókori egyiptomiak is nagyra becsülték – akárcsak az ónixot – sőt egyenesen szent kőnek tartották. A római korban afrodiziákumként alkalmazták, a reneszánsz idején pedig a festők alkottak belőle csodás festéket. A meditáció mélyítésére is alkalmas. Sajnos viszont meglehetősen drága.
A Topáz sokféle színben létezik, kiegyensúlyozásra, gyógyításra használják. A kék Topáz a béke és megelégedettség, a sárga a bőség bevonzására alkalmas.

A borostyán igazi kirívó, hiszen valójában gyantakőzet. Sokszor levél illetve rovarmaradványok lelhetőek fel benne. A legyakoribb a narancssárga, a vörös, zöld, vagy kék színváltozat igen ritka. Rémálom űző és szerelem ébresztő hatása ismert.

Az Achát és az Ónix

Folytatom a kövekkel, kvarcokkal kapcsolatos kutakodást. Következzen az egyik leggyakoribb kvarc, az Achát és az Ónix

Az Achát az egyik leggyakoribb, és sokféle változatban előforduló kvarcunk. Minden célnak más és más változata felel meg. Az achátok általában nem egységes színezetűek, mindig többszínűek.

Tigrisszem: Gazdagság

Tűzachát: Szenvedély, fizikai vágy

Kék Achát: Szellemi egyensúly

Csíkos Achát: Gyógyítás, Regenerálás

Fa erezetű Achát: Utazás sikeressége

Ónix: Az élénk fekete ónixot már az ókori egyiptomi műtárgyak között is találtak. Lelki értelemben vett védelemre szolgál. Szinte minden esetben csiszolják, csiszolatlan formájában nem igen találkozni vele. A gyökércsakrához kapcsolódik, egyensúlyba tudja hozni a lelki vagy szellemi instabilitást. Érdekessége, hogy barna színváltozatban is megtalálható.

Kvarcok

A következő néhány blogposztban számba veszem a leggyakrabban használatos köveket és ásványokat, egyúttal azt is, hogy milyen célból használhatod őket.

Kvarc: Egy viszonylag olcsó, könnyen hozzáférhető kristály. Ezoterikus boltokban beszerezhető. Leggyakoribb fajtája a rózsakvarc, amelyet szerelmi varázslatokhoz, kötésekhez használhatsz. (Nem mellesleg szerintem nagyon szép színe van és segíti a személyes érzelmek stabilitását is.) A szürke változata védelemre használható. Bizonyos típusai külön nevet is kaptak. Ilyen például az Achát és a Karneol is,de az Ametiszt, a Citrin, a Tigrisszem vagy az Aventurin is ide sorolható.

A Karneol vörös, narancs színárnyalatú kvarc. Legtöbbször munkával, karrierrel kapcsolatosan használják. Élénkíti a szellemet, és képes felkorbácsolni az érzelmeket is. Új állás keresésekor érdemes magunknál tartani,növeli az önbizalmat és ad egy kis pluszt személyes varázsunkhoz, hogy biztosan felvegyenek.

Kristályok és kövek

Földanyánk gazdagsága a különféle kövekben, kristályokban, drágakövekben, kvarcokban is megmutatkozik. Ezek mindegyike varázserővel bír, amelyet a boszorkány különböző szertartások alatt különböző célokra használhat fel. A színben rejlő energiákon túl (amelyekről egy későbbi blogbejegyzésben olvashatsz majd), minden kő a Földanya energiáját hordozza. Sajátos tulajdonságokkal van felruházva mind. De mi is a teendő, hogy a mi használatba vehessük erejüket?

Először a tisztítás! Minden új kézbe vett követ vagy kristályt, első alkalommal meg kell tisztítani. Mindegyik jelentősen felerősíti a Földanya energiáit, de sajnos az emberi energiákat is képesek magukba gyűjteni. Emiatt, ha nem Te magad találod, akkor mindenképp, de egy erősebb varázslat után is nagyon ajánlott a kövek tisztítása. Erre több módszer is létezik. Ilyen például a természetes vízzel, például forrásvízzel történő megtisztítás, de amennyiben ez nem lehetséges, a só is kiválóan alkalmas erre a célra.  Figyeljünk azonban arra, hogy nem minden kristály alkalmas egyik vagy másik fajta tisztításra.