A libapimpó számomra a lelki rugalmasság és a földközeli derű megtestesítője. Mindig ott virít az út szélén, mintha azt üzenné: nem számít, hol vagy, a fény benned van. Van benne valami egyszerű, mégis szilárd bölcsesség – nem hivalkodó, nem kérkedik, csak jelen van. Spirituálisan a libapimpó arra tanít, hogyan találjuk meg a stabilitást a mindennapok változékonyságában. Amikor túl sok a káosz körülöttem, ez a kis virág emlékeztet a belső bizalomra – arra, hogy az élet nem ellenség, hanem tanítótárs. Számomra ő az, aki lágyan, de határozottan segít visszatalálni a belső középpontba, ahol újra emlékezhetek arra, kik vagyunk a mélyben. Mintha egyfajta halk, sárga mosoly lenne, ami a legzordabb napon is képes enyhülést hozni.



